Cry Free

 

A magyar Deep Purple cover band, a Cry Free, mint olvasóink előtt ismeretes, korábban játszott Jon Lorddal, Ian Paice dobossal, valamint e sorok írása közben készülnek közös koncertre az alapító Purple basszeros Nick Simperrel. Jon Lord nagyon meg volt elégedve a zenekarral és terveznek további közös fellépéseket is.

Scholtz Attila az együttes énekese a következőket nyilatkozta az együttes képviseletében:

„Régóta figyelemmel kísérjük a nagymúltú fesztivál életét, már csak blues és rock rajongóként is, de többször felmerült a szereplésünk ötlete is. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén végre meg is valósul a Cry Free részvétele, ráadásul tudtommal éppen a kiváló Ken Hensley koncertje után, akivel léptünk már fel közösen. Nagy izgalommal várjuk tehát a bulit, és remélem, másnap is ott tudunk maradni, ugyanis a headliner Jethro Tull nagy kedvencem! A fesztivál profiljának megfelelően a műsorunkban a szokásosnál nagyobb arányban jut majd szerephez a blues, bár a Purple legkeményebb rock nótáiban is mindig tetten érhetők a bluesos alapok. Biztosan „nem hagyjuk otthon” a Mistreated című dalt sem, amely szerintem a valaha írt legnagyobb rock-blues nóta, és ami nem először fog felcsendülni a paksi fesztivál színpadán, hiszen megfordult itt már a „Voice Of Rock”-ként emlegetett Glenn Hughes is, akinek védjegye a Burn album eme gyöngyszeme.”

 

Megjelent: Rockinform 2010. május