Felkai Jam

Felkai Miklós – gitár, ének, vokál
Jánky Zsolt – dob
Kalmus József – szólóének, vokál                              
Kepes Róbert – basszusgitár

1994-ben alakultak Felkai Blues Brothers néven. Akkor még Glatz Gábor (jelenleg Back II Black) dobolt és egy időben Szappanos György volt a basszeros. '95-ben Csejtei Tamás (jelenleg Back II Black) került a mélygitáros posztjára. 1998-tól a ritmusrészleg cseréje után a Blues Brothers kultuszfilmre utaló nevet is megváltoztatták. A zenekar műsorán Felkai szerzeményei mellett Hendrix, Cream, Gary Moore és Clapton számok szerepelnek sajátos feldolgozásban. A zenekarvezető Felkai Miklós debreceni születésű. A ma is működő Lux együttesben gitározott. 24 évesen bekerült a budapesti Apostol együttesbe, ahol hat évet játszott. 1980-ban a Debrecenből Budapestre költözött Color együttesbe lépett. F.F. Miki néven gitárzenéket készített, majd a Color megszűnése után Su/Color néven alakított zenekart. 1986-ban megszervezte a Gitárpárbaj nevű produkciót. 1988-92 között külföldön vendéglátózott. Hazatérve kezdte szervezni a Felkai Blues Brotherst.
Kalmus József a 70-es években az M7 együttesben, a 80-asban pedig a Nino együttesben énekelt. Ezután ő is külföldön, elsősorban Skandináviában dolgozott vendéglátó zenekarokkal. Kepes Róbert a Palermo Boogie Gang-ben szerzett nevet és gyakran vendégeskedik Ripoff Raskolnikov zenekarában. Jánky Zsolt Kolozsvárról települt át. 1996-ig Sonia és a Sápadtarcúak nevű formációban játszott. A zenélés mellett dob tanítással foglalkozik.

Diszkográfia:

F.F. Miki: Magyar Tenger (Hungaropop, 1988) LP
Baby Jazz (Hungaropop, 1990) LP
Felkai Blues Brothers (szerzői kiadás, 1997) maxi CD
Felkai Jam (Magneoton, 1999) CD, MK