Jamie Winchester & Hrutka Róbert
Jamie Winchester – ének, ritmusgitár
Hrutka Róbert – ének, gitár
Dely Domonkos – vokál, ütőhangszerek
Galambos Zoltán – billentyűs
Giret Gábor – basszusgitár
Kottler Ákos – dob
Jamie Winchester és Hrutka Róbert régóta jelen vannak a magyar zenei életben, de igazán 2001-ben robbantak be a köztudatba Robi „It's Your Life” című szerzeményével, melynek nem várt mértékű sikeréhez nagyban hozzájárult a magával ragadó szöveg és Jamie varázslatos hangja. A díjnyertes reklámdal gyorsan belopózott a fülekbe, a siker nyomán pedig a szerzőpáros úgy döntött, hogy közös vállalkozásba fog és kiadja első maxiját. A dal óriási sikert aratott: állandó szereplője volt a rádiók slágerlistáinak és a kívánságműsoroknak. Az It's your life megjelenését számos felkérés követte országszerte, a lemez pedig hamarosan aranylemez lett. A második lemezt követően az akusztikus hangszereké lett a főszerep. A zenekar a Millenáris Teátrumban 2004. május 7-én teltházas Wood & Strings unplugged koncertet adott, ahol sikerüket az is bizonyította, hogy a közönség több alkalommal állva, hosszú percekig tartó tapsviharral köszönte meg a valóban kitűnő hangulatú estét. A második lemezt követően az akusztikus hangszereké lett a főszerep.
Honlap: www.jamie-robi.hu
Diszkográfia: It´s Your Life (2001) CD
Last One Out… (2003) CD
Wood and Strings (2004) CD, DVD
Hole (2005) CD
