Kormorán
A Kormorán folk-rock, etno-rock, nemzeti rock zenekar. Koltay Gergely 1976-ban alapította a formációt, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel. A Kormorán az elmúlt több mint 3 évtizedben eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon, és több zenealbumot jelentetett meg külföldön. Az együttes koncertprogramjain kívül egy sor albumot készített pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, valamint színészeknek. Megannyi színpadi mű, opera, valamint filmzene bizonyítja a zenekar sokszínűségét és alkotóerejét (Julianus, Honfoglalás, Sacra Corona, Trianon, A Költő visszatér, Elektra mindörökké, Zúgjatok harangok, A Megfeszített, A Napba öltözött leány). Ennek köszönhetően összesen már majdnem 100 albumot, hanganyagot és más hanghordozót adtak ki. A Kormorán első fénykora a 80-as évekre tehető, 2000 óta pedig másodvirágzását éli. 25 éves jubileumi koncertjük alkalmával megkapták „A Magyar Szabadság” díjat, két esztendőre rá pedig Koltay Gergely munkásságáért átvehette a Mádl Ferenc köztársasági elnök által adományozott „Magyar Köztársasági Aranykeresztet”.
Az együttes idei koncertsorozatát határon túli magyar énekesekkel, Vadkerti Imrével és Fehér Nórával kezdte meg, akik a télen megjelent „Magyar kettős” című albumon szerepelnek.