Little G. Weevil
Little G. Weevil – gitárok, ének
Nagy Szabolcs – zongora, orgona
Szabó Tamás – szájharmonika
Benkő Zsolt – gitár
Kepes Róbert – basszusgitár
Mezőfi István – dob
Little G. Weevil (Szűcs Gábor) 1977-ben született Budapesten. Tizenhét eves korában John Lee Hooker hatására kezdett el bluest játszani. Pár évvel később a Spo-Dee-O-Dee zenekar tagjaként, majd saját formációja, a Pure Blues élén került be a hazai zenei köztudatba. Négy lemezt, több száz hazai és külföldi koncertet követően Gábor 2004-ben az Egyesült Államok déli részébe költözött, hogy elmondása szerint végre blues zenész legyen. „Ahogy egyre jobban beleástam magam ebbe a kultúrába, tudtam , hogy valami hiányzik a zenémből. Igazam lett.” 2005-ben Little G. első európai zenészként egy éves szerződést kapott a legendás memphisi Beale Streeten, turnézott Alabama, Mississippi, Arkansas államokban, fellépett a világ egyik legnevesebb bluesfesztiválján, a King Biscuit Fesztiválon Big Jack Johnson és Lonnie Shields társaságában. Első szólófelvételeit szintén Memphisben, helyi zenészekkel készítette. Ez év áprilisában Little G. az Egyesült Államok-beli King Mojo Records-szal kötött szerződést és két szerzeménye már hallható az amerikai blues-rádiókban. Elsõ, teljes egészében saját számokból álló szólólemeze várhatóan az év végén jelenik meg a fenti kiadó gondozásában. Little G. jelenleg Londonban (Anglia) él és folyamatosan turnézik szerte Európában.
Honlap: www.littlegweevil.com
Diszkográfia:
Spo-Dee-O-Dee: Drinkin Wine Spo-Dee-O-Dee (Mafioso Records,1999)
Spo-Dee-O-Dee: Boogie Woogie Barber Shop (Partizan Records, 2000)
Pure Blues: Chump Change (D&B Group, 2001)
Little G Weevil and the Pure Blues: One (D&B Group, 2004)
V/A: King Mojo Records Vol. 3 (King Mojo Records, 2007)
