LITTLE G. WEEVIL – KATONA TAMÁS Jr. – TÓTH BAGI CSABA

Little G. Weevil (Szűcs Gábor) – gitár, ének
Ifj. Katona Tamás - gitár, ének
Tóth Bagi Csaba - gitár, ének
Kepes Róbert – basszusgitár
és meg nem nevezett dobos

Három ifjú gitáros lesz a színpadon, akik már korábban is felléptek a Gastroblues Fesztiválon. A három fiatal gitáros különböző irányból közelíti meg hangszerét. A nagy afro-amerikai blues elődök mellett Stevie Ray Vaughan és Gary Moore a főcsapás iránya. A kedves hallgatók pedig rá fognak ismerni, hogy melyikük kinek a kabátujjából bújt ki. Egy biztos: unatkozni senki nem fog a koncerten!
Az ifjabb Katona Tamás még nem volt 10 éves, amikor 1994-ben a világot jelentő deszkákra lépett Pakson. Eb Davis amerikai blues-soul énekes kíséretében játszott Tomika a PMD Blues Band tagjaként. Szűcs Gábor alias Little G. Weevil még a Pure Blues együttessel adott nagysikerű koncertet pár éve ugyanitt. Utána elutazott a blues hazájába, az Egyesül Államokba. Most a közönség megtapasztalhatja, mennyit fejlődött Gábor. A szegedi Tóth Bagi Csaba is a tízes elején derekán járt, amikor Gary Moore zenéje elvarázsolta. Ezen a vonalon kezdett gitározni, mígnem az évek multával kialakította saját hangját. Közös produkciójuk a gitárzene kedvelőit várhatóan tűzbe hozza majd.