SZAKÁCS GÁBOR (ének, gitár)
Hagyomány immár, hogy "Szaki" nyitja meg gitárjával és énekével a fesztivált. Gábor 1968-ban László öccsével és egykori iskolatársaival alakította meg a Housebyrds zenekart. Egy évvel később Schuster Lóri a Gesarol nevet, az akkori nem éppen környezetbarát rovarirtó nevét akasztotta a bandára. Az új névvel működő társulat tagsága 1970-73 között teljesen kicserélődött. Az alapítók sorra kikerültek, 1973. május 1-jétől pedig a zenekar P.Mobil néven működik. A Szakács-testvérek 1977-ben Ikarus néven alakítottak újabb zenekart a kerületükben működő autóbuszgyár művelődési háza után. A történelem ismételte magát: az alapítók sorra lapátra kerültek, és az újonnan jöttek Hobo Blues Band néven szárnyaltak tovább…
Szakács Gabi polgári foglalkozás után nézett, amelyben nyelvtudását (angol, német) kamatoztatta. Később rádióműsorokat készített, könyvek írásába fogott és lassan újságíróvá lett.
Diszkográfia:
Szakács Gábor és a Gesarol (Revival Band): Aki ma barát volt… (Rockworld, 2000) CD
Szakács Gábor: Esküszünk… (szerzői kiadás, 2001) CD, MK
Szakács Gábor/Friedrich Klára: Attila ifjúsága - történelmi zenemű (szerzői kiadás, 2002) CD, MK
Bibliográfia:
Gary Moore az ír gitáros (Metrum, 1990)
Így volt… Ez van… Hogy lesz? (Nemzeti Korona, 1996)
Heep! Heep! Hurrá! / Uriah Heep története (B'Artbox, 1998)
Black Sabbath, Ozzy Osbourne és a Fekete Mágia (saját kiadás, 2000)
Maradsz, aki voltál (?) - P.Mobil könyv (saját kiadás, 2001)
