The Yardbirds
Jim McCarty – dob, vokál
Chris Dreja – ritmusgitár, vokál
John Idan – basszusgitár, ének
Billy Boy Mickimmin – szájharmonika, ének
Ben King – gitár
Fesztiválunkon 1999-ben már fellépett a legjobb brit gitárosoktól (Clapton, Beck és Page) híressé vált Yardbirds együttes. Persze a Három Ász már akkor sem volt velük. A zenekar jelentős szerepet tölt be a rock történetben. Olyan sikerszámok fémjelzik a zenekart, mint a For Your Love (ez a sláger „csapta ki” a biztosítékot Claptonnál és hagyta el az együttest), a gregorián témára épült Still I´m Sad, a Heart Full Of Soul vagy az Over, Under, Sideways, Down. A zenekar két alapítótagja (Jim és Chris) mellett az egykori énekesükre, Keith Relf-re külsõleg nagyon hasonlító John Idan játszott a hetedik Gastroblues Fesztiválon. Négy évvel később, 35 év (!) szünet után stúdiólemezt készítettek, melyen több régi sikerszám újbóli felvétele mellett hét új kompozíciót is rögzítettek. A számok felvételére neves vendéggitárosokat hívtak meg. A zenekar újabb „arca” a huszonéves Ben King gitáros, akit a Yardbirds alapítótagok a jövő sztárjának tartanak. 2003 októberében lépett be a zenekarba Billy Boy Mickimmin szájharmonikás, énekes. A Belfast sikátoraiból érkezett Billy Boy a zenekar Hollywood-i koncertjén debütált. A jelenlegi csapat márciusban jelentette meg tavaly júliusban rögzített koncertlemezét.
Hivatalos honlap: www.theyardbirds.com
Diszkográfia:
Birdland (Favored Nations, 2003) CD
Live at BB King Blues Club (Favored Nations, 2007) CD
