ZIG-ZAG COMPANY

 

Varga János – gitár
Radovics „Kyru” László – ének, basszusgitár
Tisza Miklós  – dob

 

Az egykori EAST gitáros, Varga János nyolc évvel ezelőtt alapította az első „Cik-Cakk Company”-t. Gidófalvy Attila és Donászy Tibor voltak a társak, akiket olyan zenekarokból ismert a közönség, mint a Karthago, Beatrice, Edda, vagy a P. Mobil. Rendszeres vendégei voltak számos hazai motoros- és rockfesztiválnak, mígnem Varga Janó átigazolt a HBB-be, eközben létrehozta saját szerzői együttesét  a Varga János Project-et. Ez a formáció – amely fellépett tavalyi fesztiválunkon – a mai napig az egyik legigényesebb hazai instrumentális rockzenekar. The Wings of Revelation I-II. CD-k, valamint az azonos című koncert DVD nem hiányozhat egyetlen rocklemezgyűjtő polcáról sem.

De vissza a „Cik-Cakk”-hoz! Gidót és Donászyt szintén hívták más zenekarok, egyre nehezebbé vált az egyeztetés, így a Cik-Cakk egy hosszabb kihagyásra kényszerült. Két év pihenő után azonban újra dübörög most már Zig-Zag Company néven a banda! A mozgatórugó ezúttal is az volt, hogy Varga Janó újfent kiváló muzsikustársakra lelt. A texasi boogie-sound megszólaltatásához elsőként a kitűnő énekes, „Kyru” csatlakozott. A Tea és a Kyru Gotta Humble korábbi frontembere itt nemcsak énekel, hanem basszusgitározik is, míg a dobok mögé egy fiatal tehetség érkezett a jazztanszakról, akiről szintén sokat fognak még hallani…

Műsoruk gerincét  továbbra is a legkedveltebb ZZ Top nóták képezik, a motoros találkozókról már jól ismert saját számokkal és veretes rock-standerdekkel (Wild Thing, American Woman, Radar Love), valamint Purple-, Zep- és GNR-opuszokkal kiegészítve. Ez a banda a 2004-es Harley-Davidson Fesztiválon debütált a Uriah Heep előtt, olyan sikerrel, hogy azonnal meghívást kaptak az őszi Heep-turnéra is! Rettenetes torok, kőkemény dob és őrületes gitározás, „beer drinkers and hell raisers”, - ahogy a ZZ mondja! Hát kérem, ez a napi menü a Zig-Zag Company bulijain...